Immáron hatodik alkalommal írom meg az évértékelős blogbejegyzést, amiben a legjobb sütiket és élményeket gyűjtöm össze. Idén hangyányit változott a séma, mert nem minden esetben tudtam megmaradni az 5-ös felosztásnál – de hát 2020 már csak ilyen, nem igaz? 😀
Csapjunk is a lecsóba, mutatom, milyen volt a SweetHome blog 2020-as éve!
Én abban hiszek, hogy kétféle répatorta létezik: a cuccosabb tésztájú, fűszeresebb, önmagában tartalmasabb verzió lágy mascarponekrémmel megtámogatva, és a könnyedebb változat, levegősebb tésztával, frissebb, citrusosabb ízekkel.
Ez utóbbi jön most.
Egy jó recept érdekében néha meg kell tenni egy nagyobb kört, hogy az ember aztán visszatérjen az út kb. elejére…
Azzal kezdődött, hogy kitaláltam, hogy csinálok egy cukormentes kovászos fonott kalácsot. Az első néhány próbálkozás nem is volt rossz, de aztán egy ponton – mikor kiderült, hogy tojás nélkül jobb a tésztája – vérszemet kaptam, és eldöntöttem, hogy ebből vegán cukormentes kovászos fonott kalács lesz (már csak azért is, mert melléknevekből néha sosem elég).
Mostanában értettem meg, miért is szeretik az emberek a biscottit…
A mandulalisztes, kicsit fogbaragadós verzióért nem vagyok annyira oda, na meg az sem csinált nagy marketinget a biscottinak, hogy sokan kávéba vagy tejbe mártogatva ajánlják. Sosem értettem: miért sütnénk betonkeményre, ha utána csak úgy lehet megenni, ha valamibe belemártogatjuk???
Két nagy szerelmem egy sütibe gyúrva: sütőtök és morzsás tetejű coffee cake.
Csak a tésztába kerül majd sütőtök, ezért ne számíts kirobbanó sütőtökízre – nem is ez volt a cél, ez itt most alapvetően mégiscsak egy coffee cake 🙂 Viszont így simán szeretni fogja az is, aki egyébként a sütőtökért nem rajong, valahogy úgy, mint ahogy a répatortát is sok olyan ember szereti, akit mondjuk a répafőzelékkel messzire lehetne üldözni… Én legalábbis még nem láttam olyat, akit a krémsajt réteg-morzsás tető kombó ne vett volna le a lábáról 😉 (tovább…)
Nemcsak ott van benne csoki, ahol látod… 😉
Mondtam már, hogy miért szeretek sütni?
Egyetlen oka van annak, hogy soha nem fogom megunni a sütést, még akkor sem, amikor napi tizenvalahány órában csinálom, és kívülről nagyon monotonnak tűnik az egész. Egyetlen nagyon egyszerű oka van, de valahogy eddig még sosem került szóba.
2014 szeptember 30, délután háromnegyed 5 körül. Meló után, kicsit fáradtan, a gondolataimba merülve BKV-zok hazafelé. Ahogy a busz elindul a Széll Kálmán térről, egy pillanat alatt a semmiből beugrik a tökéletes blognév: SweetHome. Így, egybeírva, akkor is, ha nyelvtanilag nem kifejezetten korrekt, mert így egyben írja le tökéletesen azt, hogy mit szeretek a sütésben és a sütikben, és azt, hogy milyenek a sütijeim. Úgy emlékszem erre a pillanatra, mintha tegnap történt volna*, pontosan tudom, hogy hol álltam a buszon, hogy melyik épület mellett gurultunk el, mikor jött az ötlet.
2014 október 1. délután 6 óra 6 perc (ezt nem fejből nyomom ám, ennyire jól azért nem emlékszem – puskáztam kicsit a bejegyzésarchívumban 🤓) Ekkor írtam a blogon az első, Helló Világ bejegyzést, amiben ugyan receptet még nem osztottam meg, de nem ez a lényeg, hanem hogy ezzel az első bejegyzéssel megszületett a SweetHome blog 😊
Pontosan 6 évvel ezelőtt belekezdtem valamibe, amiről sosem hittem volna, hogy ennyi mindent fog majd adni nekem. (tovább…)
Milyen furcsa, hogy egy-egy itallal az ember le tudja írni, hogy éppen milyen hangulata van.
Pl. iszonyat sokat dolgoztam, alig állok a lábamon, semmi mást nem akarok csak csendet és pihit = sör.
Vagy szuper kedvem van, szánsájn és hepinessz = limonádé.
Összegyűltek a felhők a fejem felett, el akarok bújni a takaróm alá = forró csoki jó fűszeresen.
És a legegyszerűbbet majdnem kihagytam: jaj, már megint reggel van = kávé.
Ehhez képest van egy ital, ami egyszerre édes és fűszeres, egyszerre hűsít és melenget. Egy jolly joker, amit jól esik kortyolgatni egy vidám nyári napon, de finom fűszeres illata simogatja az ember lelkét, ha épp nincs a legrózsásabb hangulatban.
Ez a lassi, Indiából, aminek ezer fajtája létezik, és ez a mézes-kardamomos nekem pont egy ilyen minden hangulathoz jól passzoló változat 🙂 (tovább…)
Nagyon diós és pihe-puha, én épp ezért szeretek a tetejére szórni kevés durvára darált diót, ez megtöri kicsit a lágy, piskótás fílinget. Ha most sütném, pár szem áfonyát is dobálnék még rá… a dióval szeretik egymást 🙂
Csak halkan jegyzem meg, mert szerencsére ez nem egy „juj ez nagyon cukormentes ízű” típusú süti: ha csak a glutént kell kerülnöd, és nem szereti a pocid a xilitet, cukorral is készítheted, ugyanolyan lesz. 🙂 (tovább…)
